Az 599/2021./X.28/ Kormányrendelet módosítása

A módosítás pontosította  a határidőket, illetve rendelkezik arról, hogy aki nem vette fel az oltást illetve nem mutatott be orvosi igazolást, milyen módon léphet be az intézménybe 2022.január 3-t követően.

(7) Különös méltánylást érdemlő esetben az emberi erőforrások minisztere a járványügyi és köznevelési
szempontokra tekintettel – az Operatív Törzs javaslatának figyelembevételével – a foglalkoztatottat mentesítheti
a (2) bekezdés szerinti jogkövetkezmények alól.
(8) Az (1)–(7) bekezdésben foglaltakat az 1. § (1)

A PSZ nem ért egyet azzal, hogy az állami intézményekben kötelező az oltás, máshol csak kötelezővé tehető

A járvány negyedik hullámában szükség van a védelemre, hisz egyre nagyobb számban jelenik meg a betegség az iskolákban is. Ez nehezíti az oktatást, hiszen ahol több pedagógus hiányzik, nehéz pótolni a betegeket – monda a napokban az Európa Rádiónak Molnár Zoltán, a PSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke. Hangsúlyozta azt is, hogy a PSZ nem ért egyet az oltási szabályozásokkal. Felidézte: a pedagógusok kb. 90 százaléka már beoltatta magát. A fennmaradó néhány százalék távozása növelheti az amúgy is nagy tanárhiányt, a rogyadozó oktatás szerinte „térdre fog ereszkedni”.

https://europaradio.hu/tallozo/decembertol-mar-csak-vedettsegi-igazolvannyal-lehet-belepni-szuloknek-az-iskolakba

A PSZ azt javasolja: a fizetés nélküli szabadságra küldött dolgozókat helyettesítők egyedi megállapodásokat kössenek

Bár a koronavírus elleni védőoltás beadatására az állami oktatási intézmények dolgozóinak kitűzött 2021. decemberi 15-i határidő még nem járt le, a Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) az elmúlt napokban információk érkeztek arról, hogy egyes intézmények már a tantárgyfelosztás átdolgozását rendelték el, így akarják átcsoportosítani a fizetés nélküli szabadságra küldött, oltatlan dolgozók (tanárok, oktatók) feladatait a többiek között.

A PSZ véleménye szerint a fizetés nélküli szabadság nem egy váratlan esemény, azt a munkáltató írásban rendeli el. A fizetés nélküli szabadságra küldött dolgozók helyettesítésére nem alkalmazhatók az eseti helyettesítés szabályai sem a köznevelésben, sem a szakképzésben.

A közalkalmazottakra vonatkozó szabályok szerint, ha valaki fizetés nélküli szabadságra küldött dolgozót helyettesít, őt helyettesítési díj illeti meg.

A szakképzésben foglalkoztatottakra pedig – álláspontunk szerint – egy tavalyi kormányrendeletet kell alkalmazni, mely szerint „a be nem töltött munkakörbe tartozó feladatot és a tartósan távollévő oktató helyettesítését az oktató külön megállapodással láthatja el.”

A PSZ azt javasolja, hogy a kollégák ne érjék be a korábbi gyakorlat szerinti 3045 forintos helyettesítési óradíjjal, hanem olyan egyedi megállapodásokat kössenek, amelyekben a díjazás arányban áll a nagy erőfeszítéssel teljesíthető többletmunkával. A rendszerszintű problémákra nem megoldás az egyes pedagógusok, oktatók végletekig húzódó terhelése!

Budapest, 2021. december 2.

Sok pedagógus az állami intézményből az egyháziba távozik, ahol nem kötelező az oltás

A Nemzeti Pedagógus Kar felméréséről, az oltatlan tanárok távozása okozta bonyodalmakról írt a Hírklikk, továbbá arról, mi motiválja az oltást megtagadókat. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt mondta a portálnak, amikor a pedagógusok közalkalmazotti státuszból való kiszervezéséről kérdezte őt a cikk írója: „az a gyanúnk, hogy a kötelező oltással is az a szándék, hogy minél kevesebb pedagógus maradjon a pályán, minél kevesebb pedagógust kelljen a Munka törvénykönyve hatálya alá átvenni. A kötelező oltással egyébként öngólt is rúgott a kormány, mivel az egyházi iskolák jelentős része nem tette kötelezővé az oltást, ezért nagyon sok pedagógus otthagyja az állami oktatást, és átmegy az egyháziba.”

https://hirklikk.hu/kozelet/az-oltatlan-pedagogusok-harom-ok-miatt-nem-akarjak-felvenni-az-oltast/390424

PSZ Elnökségének álláspontja az 599/2021 (X.28.) kormányrendelettel kapcsolatban

Budapest, 2021. november 2.

599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A2100599.KOR&dbnum=1

A koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről